Tollban Mondva

Amióta az ember képes írni – vagy legalábbis üzeneteket továbbítani –, azóta igyekszik azokat valamilyen módon elrejteni az illetéktelen szemek elől. A mai digitális korban ezt a szerepet részben olyan alkalmazások töltik be, mint a Signal vagy a Discord, a múltban pedig a titkosírás volt a bizalmas kommunikáció egyik fő eszköze. A titkosírás sokszor nem hagyományos folyóírást jelentett, hanem olyan kódrendszert, amelyet elvileg csak a címzett ismert. Az „elvileg” itt kulcsfontosságú, hiszen a kódok feltörése sokszor a történelem menetét is

Sokkal többet írunk kézzel, mint gondolnánk. Bár a levelezés nagy része ma már e-mailben zajlik, a kézírás továbbra is része a mindennapjainknak – és ez a jövőben sem fog egykönnyen eltűnni, bármilyen új technológia érkezzen is. A kézzel írt jegyzetek között akadnak egyszerű, rövid életű darabok: bevásárlólisták, hűtőre ragasztott üzenetek, postai levelek. Többségük néhány nap után a kukában végzi, de ezek nélkül sokkal nehezebbek lennének a hétköznapok. Vannak azonban olyan kéziratok is, amelyek évekig, évtizedekig fennmaradnak – például egy szépen

Jean-Hippolyte Michon neve Magyarországon kevéssé ismert, pedig élete jóval izgalmasabban alakult, mint egy átlagos gyermeké a 19. századi Délnyugat-Franciaországban. Folyóiratot és társaságot alapított, kastélyt épített, tanítványai között pedig ott találjuk az ifjabb Alexandre Dumast is. A grafológiáról – vagyis arról, hogy a kézírásból következtetni lehet az ember jellemére – máig megoszlanak a vélemények. Egyesek puszta szemfényvesztésnek tartják, mások viszont hisznek abban, hogy minden leírt vonal árulkodik rólunk. Bár már az ókorban is felvetődött a kézírás és a személyiség kapcsolata, a